Hírek
2011. December 10. 14:42, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
A preparátumok engedélyeit ellenőrizték Csömödéren
Egy szervál és egy gepárd tartásának körülményeit, valamint egy gepárd preparátumának engedélyeit vizsgálta a zöldhatóság a Zala megyei Csömödéren.
De a rendőrséget is értesítették, mert további, engedély nélkül tartott preparátumok is előkerültek – közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség pénteken.
A természetvédelmi hatóság tájékoztatása szerint szerdán a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen tartottak helyszíni ellenőrzést; a szervál, a gepárd, illetve egy gepárdpreparátum tartási körülményeit és a vonatkozó engedélyeket vizsgálták. Az ellenőrzéskor azonban további, azonosító jel nélküli egzotikus állatpreparátumok is előkerültek, ezért a vizsgálatba bevonták a lenti rendőrkapitányságot, amely lefoglalta a preparátumokat.
A természetvédelmi hatóság feladata a Washingtonban 1973-ban elfogadott, a veszélyeztetett, vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) végrehajtásáról kiadott 2008-as kormányrendelet hatálya alá tartozó „állatok tartásának körülményeit helyszíni ellenőrzés során megvizsgálni” – fogalmazott a zöldhatóság. Az esetről további részleteket egyelőre nem kívánt közölni.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön adott tájékoztatást arról, hogy kitömött egzotikus állatokat és állatbőröket foglaltak le a rendőrök a Zala megyei Csömödéren, és az ügyben természetkárosítás gyanúja miatt indult eljárás. A főkapitányság által közreadott fényképek tanúsága szerint két barnamedve és egy tigris kikészített bőre, egy-egy csörgőkígyó és krokodil, továbbá kitömött jegesmedve, barna- és grizzlymedve, illetve egy oroszlán is található a lefoglalt preparátumok között.
Az MTI információja szerint egy zárt vadasparkot üzemeltető osztrák állampolgár birtokán találták a védett állatokat. A farmot a tulajdonosa 2007-ben az MTI tudósítójának is megmutatta, akkor számos egzotikus állat - köztük több strucc, gepárd és szervál - is élt a területen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.