Hírek
2019. Október 17. 05:01, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Alvó fiút rúgott fejbe egy gyermekfelügyelő Nagykanizsán
Garázdaság miatt emeltek vádat egy gyermekfelügyelő ellen, aki a nagykanizsai javítóintézetben fejbe rúgott egy alvó fiút, kollégája figyelmeztetésére pedig törni-zúzni kezdett.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek szerdán arról számolt be, hogy a 33 éves férfi az Emberi Erőforrások Minisztériumának nagykanizsai javítóintézetében dolgozott gyermekfelügyelőként. Tavaly júliusban megfenyegette az intézetben fogva tartott egyik fiút, hogy ha a csoportszobában napközben ismét elalszik, fejbe fogja rúgni.
Az általa szedett gyógyszer mellékhatásaként a fiú pár nap múlva megint elaludt napközben. Amikor ezt a gyermekfelügyelő észrevette, fejbe rúgta az alvó fiút, aki nem sérült meg.
A férfi néhány héttel később szóváltásba került egy másik fiúval, akit trágár szavakkal utasított rendre. Kollégája a nevelői szobában számon kérte ezt a férfin, aki ettől indulatba jött, hangosan kiabálni és fenyegetőzni kezdett, majd földhöz vágva összetört egy számítógép-billentyűzetet, a szoba ajtajába pedig ököllel, nagy erővel beleütött.
Az erőszakos, közösségellenes, másokban riadalmat, illetve megbotránkozást keltő magatartás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.