Hírek
2011. December 14. 07:23, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Gyilkosság: „reális a veszélye, hogy újabb bűncselekményt követne el”
A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint több késszúrással megölt egy fiatal nőt múlt pénteken Budapesten, a Péceli úton.
A Fővárosi Bíróság honlapján azt írta: a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztályán indult büntetőügyben emberölés bűntette miatt B. Dénes előzetes letartóztatása a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, legfeljebb azonban 2012. január 13-ig tart. A bíróság a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta az előzetes letartóztatást. A jogerős végzés szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, továbbá a gyanúsítottnak nincs bejelentett munkahelye, sem rendszeres legális jövedelme, ráadásul elmenekült a helyszínről.
A bíróság kitért arra is, hogy B. Dénes többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene, és „reális a veszélye annak, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el”.
Múlt szombaton a tetthelytől nem messze fogták el a rendőrök azt a középkorú férfit, aki a gyanú szerint előző nap több késszúrással ölt meg egy fiatal nőt a XVII. kerületben. A 22 éves áldozatot péntek este hat óra körül a Péceli úton szúrta le az elkövető, a mentők már nem tudtak a fiatal nőn segíteni, a sérült a helyszínen meghalt.
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a gyanúsított kórházban van, de ez nem akadálya a kényszerintézkedés elrendelésének. Hozzátette: a férfin sérülések vannak, vizsgálják, hogy azokat más okozta-e neki, vagy – ahogy a nyomozók vélik – saját magában tett kárt. Fülöp Valter beszámolt arról is, hogy a gyanúsított előéletében már voltak olyan súlyos bűncselekmények, amelyek alapján a „három csapás” törvény vonatkozhat rá. Arra a kérdésre, hogy mi lehetett a férfi indítéka, azt mondta: az eddigi adatok szerint az áldozat és az elkövető között üzleti és szerelmi viszony volt, és a férfit a féltékenység motiválhatta. Ezt azonban a gyanúsított nem erősítette meg, egyelőre nem volt hajlandó megszólalni a nyomozóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.