Hírek
2012. Január 29. 07:57, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Magyar piac: már a vizsgaidőszakban elindult a buli

Szenzációs mértékű ralit produkált a magyar piac januárban. Míg három héttel ezelőtt az államcsőddel riogatták a befektetőket, addig mostanra tova tűnt minden hasonló érzés a hazai börzével kapcsolatban.
Az BUX több, mint 20 százalékot ugrott a január eleji mélyponthoz képest, ami egyebek mellett az OTP majdnem 40 százalékos felértékelődéséből és a MOL 20 százalékos emelkedéséből táplálkozik. De azért kellett hozzá a Telekom 15 százalékos és a Richter 10 százalékos drágulása is. Az euró majdnem 30 egységgel lett olcsóbb a 323-as csúcsokhoz képest, de a svájci frank kurzusa is jó 8 százalékkal került lejjebb. Az állampapírpiacon a hozamgörbe legtöbb lejárata december közepi szintekre esett vissza, csak az utolsó három hétben mintegy 200 bázisponttal került lejjebb a görbe. Ez pl. egy hároméves kötvény esetében kb 5 százalékos felértékelődést jelent, de egy tízéves magyar állampapír is kb. 14-15 százalékkal értékelődött fel. A piaci felívelés főként annak köszönhető, hogy változott a kormányzati retorika és a piaci szereplők ezt el is hitték - írják az Equilor elemzői.A várakozások egyre csak fokozódnak a gyors hitelmegállapodás kapcsán, de még mindig úgy véljük, hogy a piac sokkal hamarabb látja a pecsétet a megállapodásokon mint arra a valóságban sor kerül. A következő hetekben sávkereskedésre számítanak az elemzők a hazai piacon.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.