Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2020. Február 27. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

34-en sérültek meg a buszbalesetben, három embert gyanúsít a rendőrség

A rendőrség szerint műszaki hiba és szabálytalanság okozta azt az autóbusz-balesetet, amelyben 34 munkás sérült meg 2017-ben Tótkomlósnál.

A busz tulajdonosát, üzembentartóját és egy vizsgabiztost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a sofőrt pedig közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján azt írta: az ügyben befejezték a nyomozást, az iratokat a gyulai járási ügyészségre továbbították.

A közleményben felidézték: a munkásokat szállító busz 2017. október 6-án Tótkomlós és Kaszaper között egy balra ívelő kanyar után először lement a jobb oldali útpadkára, onnan a sofőr visszakormányozta az útra, ezután a jármű a bal oldalon tért le az útról, több fának nekiütközött, majd az oldalára borult.

Húszan súlyos, tizennégyen könnyű sérülést szenvedtek, öt súlyos sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértők megállapították, hogy az autóbusz műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak.

A járművet a baleset előtt egy hónappal vizsgáztatták le egy cég szegedi telephelyén. A szakértői vélemények szerint a balesetet okozó műszaki hibák nem a vizsgáztatás után keletkeztek, már a vizsga időpontjában is fennálltak, felismerhetőek voltak. A jármű a közúti közlekedésre alkalmatlan volt - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld

Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány

A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára

2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld

Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.

2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld

Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.