Hírek
2013. Június 09. 08:30, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Ismét betört a víz Nagymaroson, a tetőzést várják Pest megyében

Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették - közölte a település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel.
Petrovics László (független) elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással "tehermentesítettek", a többiből kiköltözték a lakókat. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már ingatlanja falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el - tette hozzá a polgármester.
Közlése szerint a vízbetörés helyét körbezsákolták, míg az utcák szélén megjelenő buzgároknál 70-90 centiméter magas ellennyomó medencéket alakítottak ki.
Az előrejelzések szerint Nagymarosnál már tetőznie kellett volna a Dunának, ám a folyó tovább árad, most 750 centiméternél tart, s nem tudni, mekkora magasságnál "áll meg" - fűzte hozzá Petrovics László. Kitért arra, a település védművénél 170-180 rendvédelmi munkatárs dolgozik most, de már érkeznek a hajnalban pár órás alvásra elvonult helyiek is - mondta a polgármester.
Nagymaroson szombatra virradóra szintén a Váci úton tört be a víz, megdőlt az egyik kerítés. Az utcából akkor 30 embert kellett kimenekíteni.
A víz által körülzárt Kisorosziban vasárnap délre várják a legmagasabb vízszintet. Molnár Csaba, a település független polgármestere vasárnap reggel az MTI-nek elmondta, hogy dél körülre várják a Duna tetőzését, 886 centiméternél. Kiemelte, hogy az önkormányzati gátak tartanak, bár szivárgásokat több helyen észleltek, de ezeket tudják kezelni. Tájékoztatása szerint hajnalban megérkezett kishajóval Visegrádról a friss pékáru és tej, minden mással el vannak látva a boltjaik. Rendkívüli eseményt nem jelentettek.
Szentendréről vasárnap hajnalban 788 centiméteres vízállást jelentettek, a katonák és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak. A legnagyobb gond most az Ady Endre úton van a település honlapján olvasható információk szerint. A homokzsákok alatt a víz szivárogni kezdett, ezért ellennyomó medencéket alakítanak ki végig a Dunakorzó északi végénél és a 11-es főút Pap-sziget felé vezető szakaszán. A korzó déli részénél a honvédség újabb megerősítésekkel szüntette meg a parapetfal szivárgásait a P'Art mozi előtt - írták.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap hajnalban azt közölte az MTI-vel, hogy Tahitótfalun, ahol szombaton az első védvonalat (amely mögött 50 lakóingatlan található) a víz átszakította, a második védvonal biztonságos megerősítésén dolgoznak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget