Hírek
2018. Augusztus 30. 07:30, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti - fotó: twitter
Cliff Richard új albummal jelentkezik

Cliff Richard brit popsztár szerdán bejelentette, hogy 14 évvel legutóbbi lemeze után, novemberben új albummal jelentkezik, csupa új számokkal.
A 77 éves zenész a Rise Up címet adta az új lemeznek ezzel is ünnepelve azt a nehéz időszakot, amelyen túl van. Richard megnyerte a BBC elleni kártérítési perét, amelyet azért indított, mert a brit közszolgálati tévé élő helikopteres közvetítésben számolt be arról, amikor 2014-ben a rendőrség megszállta az otthonát bizonyítékok után kutatva egy nyolcvanas évekbeli szexuális bántalmazási gyanúval kapcsolatban.
Az énekest nem vették őrizetbe és meg sem vádolták semmiféle bűncselekménnyel. A brit bíróság ítélete szerint viszont súlyosan megsértették a jogait az ügy szenzációhajhász tálalásával.
Nagy-Britannia első saját popsztárja a 16 számot tartalmazó új albumának bejelentését éppen első kislemeze hatvan évvel ezelőtti kiadásának évfordulójára időzítette. A Move It című felvétel 1958. augusztus 29-én jelent meg.
A sztár a londoni Abbey Road-i Stúdióban megtartott sajtóértekezletén azt mondta: a Rise Up jól tükrözi lelkiállapotát. "Sikerült kijutnom ebből az ingoványból" - tette hozzá.
Richard arról is beszélt, hogy a lemez egyfajta újjászületés számára.
A lemezen csaknem negyed század után először énekel egy duettet is Olivia Newton-Johnnal.
A Beatles és Elvis Presley után Cliff Richard volt a legkelendőbb zenész a brit kislemezek történetében. Legnagyobb slágerei között szerepel a The Young Ones, a Living Doll, a Summer Holiday, a Mistletoe And Wine és a The Millennium Prayer.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.