Hírek
2019. Május 14. 10:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Elfogtak egy drogot áruló 65 éves nőt
Közel 1 millió forintot, valamint több mint 100 adag kábítószergyanús anyagot és tablettát foglaltak le a püspökladányi rendőrök egy 65 éves nőtől a minap – közölte a rendőrség honlapján.
Püspökladányban egy 65 éves nő marihuánát, extasy tablettát és más kábítószereket árult a lakásában – tudta meg a rendőrség. Az információt követően a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival és a püspökladányi nyomozókkal május 9-én elfogták és előállították a nőt a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrök előterjesztést tettek az asszony letartóztatására, amelyet a Debreceni Járásbíróság május 12-én elrendelt.
A nyomozók szerint a gyanúsított rendszeresen fogadta otthonában a vevőket, akik többfajta kábítószerből is választhattak. A házkutatás során a nyomozók több kiporciózott, kábítószergyanús fehér port, növényi származékot valamint közel 100 tablettát foglaltak le.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 11:00, hétfő | Kék hírek
Agresszíven viselkedett egy csornai benzinkúton - Videó
Meghökkentő jelenet zajlott egy csornai benzinkúton.
2026. Július 12. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Megtalálták az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Megtalálták azt a férfit, aki csütörtökön elgázolt egy igazoltató rendőrt, majd megállás nélkül elhajtott - közölte szombaton a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. Július 11. 12:00, szombat | Kék hírek
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
A Tények információi szerint emberölés történhetett a Szent János Kórházban, az ügyben egy 32 éves orvosnőt gyanúsítanak

