Hírek
2018. Január 30. 15:29, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Év végére minden háztartásban elérhető lesz a szupergyors internet
Az év végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors, legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbps) adatátviteli sebességű internetszolgáltatás
- mondta az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár Tégláson, ahol a Szupergyors internet program keretében átadták a településen kiépített csatlakozási végpontokat. Kara Ákos emlékeztetett: a kormány 2014-ben azzal a céllal indította el a programot, hogy az Európai Unió országai közül elsőként Magyarországon épüljön ki a szupergyors internet használatához szükséges hálózat. A fejlesztést, amely több mint 830 ezer háztartást érint, két évvel az unió által kitűzött 2020-as határidő előtt befejezi a kormány - hangsúlyozta.
A beruházás összértéke eléri a 120-150 milliárd forintot - tette hozzá az államtitkár.
A program első szakaszában a szolgáltatók önerőből végeztek hálózatfejlesztést, amellyel 290 ezer háztartást értek el, a mostani, második ütemben pedig csaknem 50 milliárd forint uniós és kormányzati forrásból mintegy 2000 településen több mint 390 ezer háztartás számára válik elérhetővé a csatlakozás - ismertette. A projekt harmadik szakaszában, a közép-magyarországi régióban 2,7 milliárd forint kormányzati támogatásból 100 település 55 ezer otthona számára építik ki a csatlakozási végpontokat.
Kara Ákos hangsúlyozta azt is: szeretnék elérni, hogy a 30 Mbps adatátviteli sebesség legyen az alap, ezért a következő időszak fontos feladatának nevezte a sávszélesség további növelését.
Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: a szupergyors internethálózat kiépítése fontos szerepet játszik a vidéki települések versenyképességének erősítésében, és hozzájárulhat a falvakban élő lakosság elvándorlásának megállításához is.
A Hajdúhadházi járásban 600 millió forintos beruházásból három településen, Tégláson, Hajdúhadházon és Bocskaikertben csaknem 5200 háztartásban válik elérhetővé a szupergyors internet - közölte az államtitkár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 15:00, szombat | Belföld
Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita
2026. Május 23. 13:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: a kormány elkötelezett a Budapest Airport bővítése mellett
2026. Május 23. 10:00, szombat | Belföld
Tiszaújvárosi robbanás - Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt
A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát - hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2026. Május 23. 09:03, szombat | Belföld
Tiszaújvárosi robbanás - Hegedűs Zsolt: két sérültet hazaengedtek a miskolci kórházból
A Mol tiszaújvárosi üzemét érintő robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil

