Hírek
2023. Augusztus 01. 13:18, kedd | Sport
F4 CEZ Hazai pályán

A félidő után hazai pályákon folytatódik ezen a hétvégén a cseh szervezésű F4 CEZ Championship a Gender Racing számára is.
A csapat versenyzője Michl Oliver a bajnokság negyedik helyéről várhatja a folytatást a számára új pályán a MOST Autodrom-on.
A bajnokság következő két futamára hazatér az F4 CEZ Championship, hiszen abszolút érthető módon a cseh szervezők mindkét nagymúltú, sok rangos nemzetközi eseménynek otthont adó hazai versenypályát szerepeltetik a versenynaptárban. A 4,2 km-es pálya 21 kanyarral várja a versenyzőket. Az F4 CEZ mezőnyének többségében új lesz a pálya, ami tovább fokozhatja a mezőnyben az év folyamán egyre élesedő küzdelmet, melybe ismét kapcsolódnak be új versenyzők a hírek szerint.
A Gender Racing számára is új kihívás lesz ez a hétvége, hiszen a csapat legutoljára még hosszú-hosszú évekkel ezelőtt a Formula Renault-os korszak elején versenyzett ezen a pályán utoljára. Bőven lesz tehát feladat a csapat és a versenyzőnk számára is már a hétvége előtt a részletes pályaismeret megszerzésére, illetve minden pályára lépési lehetőség rendkívül fontos és értékes lesz a megfelelő beállítások megtalálására. Kiemelten felértékelődnek így a pénteki szabadedzések, ahol négy alkalommal hajthat a pályára az F4 CEZ mezőnye. A hétvége különleges kihívása lesz, hogy ezúttal három – szombat délután egy és vasárnap kettő – versenyfutamon is gyűjthetik a pontokat a versenyzők a szombat reggeli időmérőedzést követően.
A csapat terve, hogy ezen a hétvégén hatékonyan folytassa tovább azt az eredményes építkezési folyamatot, ami az eddigi versenyhétvégéket is jellemezte. Oliver egyre jobban kezd összebarátkozni az új F4-essel és az utolsó kiváló részeredmények alapján remélhetőleg ezen a hétvégén akár már a dobogóért is harcba szállhat az ismert cseh aszfaltcsíkon. A GRT fiatal versenyzője jelenleg 58 ponttal a bajnoki tabella negyedik helyét foglalja el a bajnokság félidejében.
Gender Tamás csapatvezető nagyon bizakodva tekint a hétvége elé:
„Nagyon örömteli, hogy egy ilyen nagyszerű régi-új helyszín is bekerülhetett ennek az új bajnokságnak a naptárba! Már nagyon régen versenyeztünk itt utoljára egy teljesen más technikával, úgyhogy gyakorlatilag a jelenlegi felállásban olyan mintha egy teljesen új helyszínre mennénk! Viszont ez véleményem szerint közelebb hozza az esélyeket is, hiszen nagyjából minden csapat hasonlóan kevés kézzelfogható tapasztalattal vág neki a versenyhétvégének. Szintén izgalmasnak ígérkezik az a körülmény, hogy a hétvégén három futam is lebonyolításra kerül, így különösen fontos lesz a stabil célba érkezés és folyamatos pontszerzés, ami a bajnoki tabellára tekintve számunkra eddig is kifizetődő volt. Ezért is nagyon büszke vagyok az egész csapatra és Olivérre is, hogy ebben a mindannyiunk számára új bajnokságban, egy új versenytechnikával egy ilyen erős mezőnyben már az első évadban így helyt tudtunk állni! Azért a részeredményeket látva nagyon reménykedünk abban is, hogy nemsokára már a dobogóért is harcolhatunk és ez akár már ezen a három futamos különleges versenyhétvégén megvalósulhat. Bár a Most Autodrom Csehországban egy kicsit távolabbi helyszín, de azért ide is nagy szeretettel várunk minden hazai autósportrajongót a pálya mellé!”
- Gender Racing Team -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.