Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2012. Szeptember 07. 12:12, péntek | Belföld
Forrás: MTI

IMF/EU-tárgyalások - MSZP: Orbán félrevezetéssel próbálja elterelni a figyelmet a kormány hibáiról

IMF/EU-tárgyalások - MSZP: Orbán félrevezetéssel próbálja elterelni a figyelmet a kormány hibáiról

Az MSZP szerint a miniszterelnök a közvélemény és a Fidesz-KDNP-frakció félrevezetésével próbálja elterelni a figyelmet a kormány gazdaságpolitikai hibáiról.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: az Orbán-kormány gazdaságpolitikája vezetett oda, hogy az országnak hitelmegállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amelytől 2010-ben búcsút vett.
A kormányfő saját frakciójának is hazudott, amikor saját hibáiról "riogatással" próbálta elterelni a figyelmet - utalt az MSZP-s képviselő Orbán Viktor csütörtöki nyilatkozatára, amelyben az IMF feltételeiről szólva azt mondta: "ezen az áron, így nem kell" pénzügyi garancia.
Józsa István úgy fogalmazott: a miniszterelnök olyan "őrült hibákat" követett el, amelyeket képtelen kijavítani, ezért a szocialisták nem is tőle, hanem a "becsapott, megalázott" Fidesz-frakciótól várják, hogy alternatívát állít Orbán Viktor "elképesztő ámokfutásával" szemben.
Kitért arra is, hogy az IMF-megállapodást elsősorban a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a befektetői bizalom ebből adódó hiánya teszi szükségessé, ezért "menekül a pénz Magyarországról", és maradnak el sorra a beruházások. Ennek a számlájára írta azt is, hogy a World Economic Forum globális versenyképességi ranglistáján Magyarország az előző évi 48. helyezésről a 60.-ra csúszott vissza.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld

Ennyit nőttek az árak a KSH szerint

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel

Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába

2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld

Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025

A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.

2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld

Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.