Hírek
2013. Február 27. 12:47, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Jobbik: az alaptörvény rögzítse az MSZP és a DEMISZ felelősségét a törvénytelen vagyonszerzéséért

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy kerüljön be az alaptörvénybe: az MSZP és a DEMISZ felelősséget visel az MSZMP és a KISZ vagyonának 1989-es törvénytelen megszerzéséért. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Elmondta: az alaptörvény negyedik módosításához - amelynek a parlamenti tárgyalása jelenleg is folyamatban van - nyújtottak be ebben a témában módosító javaslatokat. Ezekben annak a kimondását kezdeményezik, hogy az MSZP törvénytelenül szerezte meg az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) akkori értéken 8,3 milliárd forintos vagyonát, a DEMISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) pedig a KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) 3 milliárdos vagyonát.
Gaudi-Nagy Tamás szerint az összesen több mint 800 ingatlan az államot illeti meg, ezért külön törvényt kellene hozni a jogkövetkezményekről. Lehetséges következménynek nevezte az MSZP állami támogatásának megvonását, kártérítés fizetését, vagy akár az ellenzéki párt feloszlatását.
Gaudi-Nagy Tamás "kapitális csalásnak" nevezte, ahogy az MSZMP 1989 októberi kongresszusán a párt tagjai megalapították az MSZP-t és kimondták annak jogfolytonosságát az MSZMP-vel. Szerinte az egyesülési jog értelmében új pártnak minősült az MSZP és így nem "örökölhette" volna az MSZMP vagyonát. A KISZ esetében 1989 áprilisában mondták ki a szervezet megszűnését és a hatályos törvények szerint mivel nem rendelkezett a vagyonáról, ezért annak az államra kellett volna szállnia. Ehhez képest az 1989 májusában alakult DEMISZ szerezte meg a KISZ teljes vagyonát - ismertette a Jobbik országgyűlési képviselője.
Gaudi-Nagy Tamás szerint nem szabad következmények nélkül hagyni ezeket az eseteket, ezért a Jobbik azt szeretné, hogy az MSZP és a DEMISZ "nevesítetten kerüljenek megbélyegzésre" az alaptörvényben és gondoskodjon a jelenlegi kormányzat a szankcionálásukról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.