Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2011. Szeptember 18. 07:45, vasárnap | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

Kikapott a magyar páros, továbbmentek a britek

Kikapott a magyar páros, továbbmentek a britek

A brit válogatott nyerte meg a szombati párost is, ezzel eldőlt a párharc, ugyanis 3:0-ra vezet összesítésben a magyar Davis-kupa-csapat ellen az Euroafrikai zóna 1. csoportjába jutásért vívott mérkőzésen.

HUTCHINS, FLEMING–BARDÓCZKY, BALÁZS A.

A mérkőzés elején nem látszott nagy különbség, a múlt héten véget ért US Openen negyeddöntőbe jutó brit, és csak a szombati meccs erejéig összeálló magyar páros között. 3:3-ig fej fej mellett haladt a két csapat, sőt, a mieinknek két lehetőségük is volt az elején idegesen játszó, két kettős hibát is ütő Colin Fleming adogatásánál. A skót fiatalember azonban hárította ezeket, majd néhány gémmel később már bréklabdához jutott Ross Hutchins-szal együtt, amelyet ki is használtak, és eldöntötték az első szettet (6:3).

Balázs Attiláék lendülete kicsit megtört, sorozatban összesen négy játékot veszítettek el, ami azt jelentette, hogy a második szett elején is brékhátrányba kerültek. A brit páros annyira magabiztosan szervált, hogy esély sem nyílt az egyenlítésre, így egy és negyed óra után már reménytelennek tűnő helyzetbe került a magyar duó (6:4 a házigazdáknak), és az egész párharcot tekintve a válogatott is.

Ezek után már egy elveszített játszma is azt jelentette, hogy Davis-kupa csapatunk lemondhat az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutásról. A reménysugár csak azért csillant fel olykor, mert egy-egy labdameneten belül látszott, hogy a brit duó némi fifikával megzavarható. Hosszú távon azonban nem sikerült őket kizökkenteni, a harmadik szettben 2:2-nél elvették Balázs Attila adogatását, ami végzetesnek bizonyult.

A Fleming, Hutchins páros végül 6:3, 6:4, 6:4-re nyert, ami azt jelenti, hogy a brit válogatott két nap után 3:0-s, behozhatatlan előnybe került, így kivívta az Euroafrikai zóna I. csoportjába jutást.

A vasárnapi két egyest csak két nyert szettre játsszák. A program 13 órakor kezdődik.

VILÁGCSOPORT, ELŐDÖNTŐ: A FRANCIÁK ÉS A SZERBEK IS SZÉPÍTETTEK

SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG

Az elveszített két egyes után a Mickaël Llodra, Jo-Wilfried Tsonga francia férfipáros 6:1, 6:2, 6:0-ra legyőzte a Feliciano López, Fernando Verdasco duót, így a vendégek szépítettek, a párharc állása 2:1 a spanyolok javára.

A páros találkozó mindössze 1 óra 35 percig tartott.

A vasárnapi egyesek során Rafael Nadal Gilles Simonnal, majd David Ferrer Richard Gasquet-val játszik.

SZERBIA–ARGENTÍNA

A hazai pályán játszó szerb válogatott párosa, a Nenad Zimonjics, Viktor Troicki kettős három játszmában legyőzte a Juan Ignácio Chela, Juan Mónaco duót, így a címvédő is szépített, Argentína már csak 2:1-re vezet a párharcban.

A vasárnapi egyesek során Viktor Troicki Juan Martín Del Potróval, míg Janko Tipszarevics David Nalbandiannal találkozik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport

Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak

A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport

FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport

Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen

A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.

2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport

Otthonában gyógyul Christian Eriksen

Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.