Hírek
2025. Március 08. 08:15, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Kínai elektrolitgyártó Szolnokon hozza létre első európai üzemét
A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a negyvenmilliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre -
jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a KunlunChem beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a kínai elektrolitgyártó vállalat az első európai üzemét Szolnokon építi fel negyvenmilliárd forintból, aminek nyomán majd százhúsz új munkahely jöhet létre.
Beszédében kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával.
Továbbá megjegyezte, hogy a high-tech működés nem lenne lehetséges a megfelelő, biztos alap nélkül, márpedig Szolnokon a tradíciók adottak, hiszen a város mindig is a magyar vegyipar egyik bástyája volt.
Tájékoztatása szerint az ágazat hazánkban közel százezer embert foglalkoztat, és a betelepülő kínai cég is a helyi munkavállalókra kíván támaszkodni, ezért fontos a minél szorosabb együttműködés a Szolnoki Szakképzési Centrummal.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az emberiség jelenleg a válságok és veszélyek korában él, ezek a kihívások viszont nem terelhetik el a figyelmet a környezetvédelem szempontjairól. Kifejtette, hogy vannak, akik ezt politikai kérdésként fogják fel, míg a magyar kormány inkább gyakorlati kérdésként, hogy a bolygót miként lehet megőrizni a következő nemzedékek számára.
Emlékeztetett arra, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy hatodát a közúti közlekedés adja, ezért nem lehetséges a klímacélok teljesítése az autóipari elektromos átállítása nélkül.
Rámutatott, hogy ennek tempójáról vita zajlik, arról azonban nem, hogy végül meg fog történni. "Ezért sem véletlen, hogy minden olyan beruházásért, amely az elektromos autóipari átálláshoz kapcsolódik, óriási nemzetközi verseny van" - mondta.
Illetve ennek kapcsán üdvözölte, hogy Magyarország a zöld autóipari átállás egyik éllovasává vált, olyan országgá, ahol a német és a kínai vállalatok egymás mellett építik fel a gyáraikat, munkahelyek tízezreit teremtve.
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a világgazdaságban drámai változások zajlanak, amelyek egyik fő jellemezője a világ keleti felének erősödése. "Kína egyértelműen diktálja a világgazdaság változásainak tempóját" - fogalmazott.
Majd a magyar-kínai gazdasági együttműködést is méltatta, és közölte, hogy a kelet-ázsiai ország mára hazánk első számú kereskedelmi partnere lett Európán kívül, és az elmúlt öt évben háromszor is innen érkezett a legtöbb beruházás.
"Számunkra büszkeségre ad okot, hogy tavaly az összes, Európába irányuló kínai beruházás 44 százaléka Magyarországra érkezett (…) Az elmúlt tíz évben hatvannégy nagy kínai beruházáshoz adott a kormány támogatást, és ezek 5500 milliárd forintnyi beruházási értéket hoztak létre"
- összegzett.
A KunlunChem MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében ismerteti, hogy az évi 36 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését.
A tájékoztatás szerint a kínai vállalat az állami tulajdonú NIPÜF Zrt.-től vásárolja meg a beruházás 15 hektáros területét Szolnok és Abony között. Egy 5000 négyzetméteres gyárépületet és egy több mint 700 négyzetméteres irodaépületet terveznek felépíteni a gyárépületet támogató létesítményekkel együtt. Az üzem a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve működik majd.
A cég közleményében Kuo Jingcsün (Guo Yingjun), a KunlunChem ügyvezetője kiemelte, a legmodernebb és legbiztonságosabb technológiát alkalmazzák annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a fenntartható ipari fejlődéshez. Elkötelezettek amellett, hogy betartsák a magyar és európai uniós környezetvédelmi és biztonsági előírásokat. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy biztosítsák az információk átláthatóságát a szolnokiak számára.
Az ügyvezető hozzátette: nagyra becsülik Szolnok vegyipari hagyományait, valamint a magas színvonalú helyi oktatást. A helyi tehetségre terveznek támaszkodni, helyi munkaerőt szeretnének alkalmazni, és együttműködésre törekednek a helyi oktatási intézményekkel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka

