Hírek
2011. Augusztus 13. 14:49, szombat |
Bulvár
Forrás: STOP
Laár András még sosem kapott ennyi csókot

Nem mindennapi meglepetéssel készültek a KFT zenekar tagjai frontemberük, Laár András születésnapjára.
Az Afrika című sláger óta tudjuk, hogy az énekes egy négercsókért mindenét odaadná. A dalszöveg sorain felbuzdulva az ünnepelt kollégái úgy döntöttek, hogy eleget tesznek Laár óhajának.
Laár András kedvenc zuglói éttermében ülte meg 56. születésnapját. Legnagyobb meglepetésére különleges ajándék várta, zenész társai, Bornai Tibor és II. Lengyelfi Miklós ugyanis fejenként 56 darab négercsókkal kedveskedtek a születésnaposnak. Az ötlet az "Afrika" című dalszövegből ered, de természetesen az sem volt utolsó szempont, hogy Laár valóban imádja a csokoládés édességet. Ekkora adagot azonban lehetetlenség egyszerre elfogyasztani, így az énekes nagy örömére, azután is bőven maradt az édes négercsókokból, hogy mindenkit illendően megkínált. A zenekar dobosa, Márton András igazoltan hiányzott a jeles napról, hiszen jól megérdemelt nyaralását tölti a Balatonon, mielőtt gőzerővel belevág a decemberi nagykoncertjük terveinek megvalósításaiba.
- Nagyon jól esett, hogy ilyen frappáns, igazi KFT-s ajándékkal leptek meg. Persze kíváncsiak voltak, odaadom-e mindenem - nevetett Laár. - Pontosan már nem emlékszem, mikor kóstoltam meg a négercsókot életemben először, de a nyolcvanas évek óta a kedvenc desszertjeim közé tartozik. Mivel hatalmas mennyiséget kaptam, így a vendégeket is megkínáltam, én pedig azonnal el is fogyasztottam jó néhányat! - mondta mosolyogva a művész.
- Nagyon kellemesen telik a születésnapom, a mai nap folyamán már több meglepetést is bezsebeltem. Ezt a napot a feleségemmel, a középső fiammal és a KFT tagokkal töltöm, holnap pedig a kisfiammal és a volt nejemmel ünnepelünk - tette hozzá az énekes, akinek Facebook oldalán 700 rajongója gratulált a jeles napon.
Laár Andrásra a születésnapi lazítás után újra sűrű időszak vár, hiszen a december 28-i jubileumi nagykoncertjük előkészületei már javában folynak. Az Ufóshow elnevezésű koncert nemcsak a közkedvelt KFT dalokkal, hanem látványos meglepetéseivel is elkápráztatja majd a közönséget.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.