Hírek
2012. Július 28. 20:58, szombat |
Sport
Forrás: Jancsó Kornél, az MTI különtudósítója jelenti
London 2012 - A kapitány szerint a vegyesúszás a tévedések vígjátéka volt

Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának William Shakespeare egyik jeles darabját, a Tévedések vígjátékát juttatta eszébe a nyitónapi magyar kudarc, egészen pontosan Cseh László kiesése 400 m vegyesen.
"Legalább is Laci részéről nagy tévedés volt, amikor úgy ítélte meg, hogy ha Michael Phelspet, akivel egy futamban úszott, utolérte, akkor már nem lehet baj. Pedig dehogynem, ahogyan azt a szomorú példa mutatja - dohogott még órákkal a történtek után is a szakvezető az MTI-nek. - A pillangón összeszedett hátrányát háton, majd mellen ledolgozta, sőt az amerikai klasszisnak még elébe is került, utána azonban ahelyett, hogy a befejező távon, gyorson rátett volna még egy lapáttal, visszavett a tempóból, amiért nagy árat fizetett: míg Phelps még éppen besurrant a legjobb nyolc közé a nyolcadik idővel, addig Laci hét századdal lemaradva az amerikai mögött, csak a kilencedik lett, s kiesett. Nagy kár ezért a tévedésért, amely persze vígság helyett nagyon is elszomorító nekünk, magyaroknak..."
Kiss László szerint ugyanakkor Kis Gergő remekelt 400 m gyorson, aminek jutalmaként simán bejutott az esti döntőbe.
"Országos csúcsához közeli időt repesztett, de hát kellett is, mert különben nem kerül tovább. Odatette magát rendesen, ő úszta a mezőnyben a legjobb utolsó ötven métert kitűnő hajrájának köszönhetően. Kíváncsian várom az esti fellépését."
Nemcsak Kisét, hanem Hosszú Katinkáét is a 400 m vegyes döntőjében.
"Bízom benne, hogy van még tartaléka pillangón és háton is, és a gyors végére is marad ereje. Gyurta Dani is nagyon tetszett, 100 mellen, gyengébbik számában úszott életében először egy percen belül, s ért el új magyar csúcsot. Várom a hasonlóképpen jó folytatást" - mondta a szövetségi kapitány.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.
2025. Szeptember 06. 09:13, szombat | Sport
Ír-magyar - Rossi: nüanszok dönthetnek
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.