Hírek
2025. Augusztus 10. 08:10, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást

Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.
A szervezők délutáni közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.
A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást, ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.
Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete. A nap egyik legszínesebb teljesítménye Bajzát László nevéhez fűződik, aki hagyományos matyó népviseletben úszta át a Balatont, Czene Gábor paratriatlonos sportoló pedig háromszor is átúszta a Balatont.
A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.
A Magyar Honvédség katonáiból és dolgozóiból álló Úszó erőd ismét több száz fővel képviseltette magát.
A szervezői csoport több mint 1000 főből állt, a vízben egy 150 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó garantálta a biztonságot. Az egészségügyi hátteret egy 60 fős orvosi és ápolói stáb, valamint három kórházhajó biztosította.
"A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt" - idézte a közlemény Kocsis Árpádot, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetőjét.
Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.
2025. Szeptember 06. 09:13, szombat | Sport
Ír-magyar - Rossi: nüanszok dönthetnek
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.