Hírek
2018. Szeptember 17. 07:19, hétfő |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Trump főbírójelöltje tagadja, hogy szexuálisan zaklatott volna bárkit

Donald Trump amerikai elnök főbírójelöltje, Brett Kavanaugh ismételten tagadta, hogy szexuálisan zaklatott volna bárkit is, miután vasárnap a nyilvánosság elé lépett az a nő,
aki korábban egy demokrata szenátornak küldött bizalmas levélben vádolta meg a főbírójelöltet azzal, hogy még középiskolás korukban szexuálisan zaklatta őt.
Brett Kavanaugh szenátusi meghallgatása már a múlt héten befejeződött, és akkor még nem merült fel a szexuális zaklatás gyanúja. A hét közepén azonban kiszivárgott a levél néhány részlete, miután Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának demokrata párti tagja közölte, hogy a főbírójelöltről szóló információkat adott át a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).
Ezt követően Kavanaugh 65 volt iskolatársnője együttesen állt ki a nyilvánosság elé a bíró védelmében és cáfolta, hogy a levélben foglaltak egyáltalán megtörténhettek. Republikánus szenátorok pedig azzal utasították el a vádat, hogy azt névtelenül fogalmazták meg. A levél írója, Christine Blasey Ford, egy 51 éves kaliforniai pszichológus vasárnap a The Washington Post című lapnak adott interjúban a nyilvánosság elé lépett, mondván, inkább maga akarja elmondani történetét, miután az beleegyezése nélkül nyilvánosságra került.
A nő azt állítja, hogy Brett Kavanaugh több mint három évtizeddel ezelőtt részegen egy partin egy barátjával együtt egy szobába terelte őt, ahol elkezdte fogdosni, lefogta, megpróbálta lehúzni róla a ruháját, és befogta a száját, amikor kiabálni próbált. "Azt hittem, még véletlenül megöl" - mondta Christine Blasey Ford a lapnak adott interjúban. Mint hozzátette, akkor sikerült végül kimenekülnie a szobából, amikor Kavanaugh barátja, aki addig csak nézte a történteket, ráugrott az ágyra.
A The Washington Postban megjelentek szerint Christine Blasey Ford először 2012-ben beszélt a történtekről, amikor férjével párterápián vett részt. Ford eljuttatta a lapnak a terapeuta jegyzeteinek egy részét, amelyek nem említik Kavanaugh-t és barátját név szerint, hanem egy elit fiúiskola diákjaiként írják el őket, akik később a washingtoni társadalmi elit magas rangú és tiszteletnek örvendő tagjai lettek.
Az 53 éves Kavanaugh már korábban is tagadta a vádat, és ezt a Fehér Házon keresztül vasárnap is megismételte.
"Kategorikusan és egyértelműen tagadom ezt az állítást. Nem tettem ilyet, sem a középiskolában, sem bármikor máskor" - hangsúlyozta Kavanaugh.
Dianne Feinstein vasárnap közzétett nyilatkozatában úgy vélte, Ford vádjai árnyékot vetnek Kavanaugh jellemére. Bejelentette, hogy nemmel szavaz Kavanaugh-ra és egyúttal a szenátusi szavazás elnapolását, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatának megindítását követelte. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője vasárnap szintén a voksolás elhalasztását javasolta.
A szenátus igazságügyi bizottságának csütörtökön kellene szavaznia arról, támogatja-e Brett Kavanaugh kinevezését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld
Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását
Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.