Hírek
2014. Július 29. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
UHT-tej-ellenőrzés: időszerű volt a minisztériumi vizsgálat elrendelése

Időszerű volt az ultra pasztőrözött (UHT) tejek ellenőrzésének pénteki minisztériumi elrendelése, régóta kérik az ágazat szereplői, hogy a kormányzat is hathatósan járuljon hozzá a piaci tisztuláshoz.
Fejtette ki ezt Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: a tejtermelők azért szorgalmazták az UHT-tejek származási vizsgálatának hatósági elrendelését, mert az UHT-tej leginkább külföldről - a vélelmek alapján főként tisztességtelenül, áfa-csalással - kerül a magyar boltok polcaira és ez piaczavaró tényező a tejtermelők szerint.
A tisztességtelen piaci szereplők elleni fellépést az is indokolja, hogy - a tervek szerint - 2015-ben megszűnik az unióban a tejkvóta rendszer. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok és a piaci szereplők lényegében annyi tejet termelnek, amennyire képesek. Ezért erre a helyzetre a magyar tejágazatnak piaci szervezettség tekintetében fel kell készülnie.
A szakember emlékeztetett: ez a munka évek óta folyik az ágazatban, de a piaci szereplők felkészültsége eltérő e tekintetben, más szinten állnak a termelők, a feldolgozók és a kereskedők is. A tejtermelők az elmúlt öt évben mintegy 200 milliárd forintot fektettek be a felkészülés érdekében a technológiai fejlesztésbe. Ennek alapján például - a hatékonyság miatt, amely az uniós élmezőnyben van - még az egyik legalacsonyabb uniós felvásárlási árral is (amely Magyarországon van) általában nyereségesen tudtak működni a múlt évben.
A feldolgozóknál viszont már más a helyzet, mivel ott jelentős befektetésekre volna szükség, amelynek támogatására ígéretet is kaptak az élelmiszeripari cégek korszerűsítését célzó pályázati forrásokból. Ezt a lehetőséget a feldolgozók már nagyon várják. A legfelkészületlenebb a kereskedelem, mivel a kereskedők nem képesek - esetleg nem is akarják - maguk közül kiszűrni a tisztességtelen piaci szereplőket.
Ez azért veszélyes, mert a várható kvótakivezetés új piaci helyzetet eredményez majd, ami a mostaninál várhatóan zavarosabb lesz eleinte. A zavaros helyzetet kihasználva pedig előreláthatólag megjelennek majd azok a cégek, amelyek rövid távú piaci érdekeik céljaira ezt ki akarják használni.
A magyar belső piac védelme érdekében azonban ezeket a szereplőket - előre, ha lehet megelőző jelleggel - ki kell szűrni, már a jelenlegi ellenőrzés is erre irányul. A mostani tejpiaci szervezettséget ugyanis 2015-ben, és az azt követő években szintén meg kell tartani, vagy inkább javítani kellene - volt az agrárszakértő véleménye.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget