Hírek
2018. Március 05. 12:15, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Újrakezdődött a felesége feldarabolásával vádolt hentes pere

A Tatabányai Törvényszéken hétfőn hatályon kívül helyezés miatt újrakezdődött N. János pere, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, testét feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta.
Az elsőfokú bíróságként eljáró Tatabányai Törvényszék a gyanúsítottat 2016 decemberében bizonyítottság hiányában felmentette az emberölés vádja alól. N. János 29 hónapi előzetes letartóztatás után szabadlábra került. A 13 millió forintos bűnügyi költség az állam terhe maradt.
A Győri Ítélőtábla a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Tatabányai Törvényszéket. A határozat szerint az elsőfokú bíróság például azt sem derítette fel teljeskörűen, mikor hol volt a vádlott.
N. János az első tárgyalási napon a bíró kérdésére kijelentette, nem érzi magát bűnösnek, nem kíván vallomást tenni és kérdésekre sem válaszol. A tárgyalás további részében tanúként hallgatták meg a gyanúsított és az áldozat hozzátartozóit.
Korábban, a felmentő ítélet indoklásakor a bíró elmondta, a halál okát a szakértők nem tudták megjelölni, emiatt az emberölést nem lehetett megállapítani. A darnózseli réten talált emberi maradványok DNS-azonosításához a mintákat az áldozat testvérétől szerezték be, így az azonosság nem bizonyítható kétséget kizáróan.
A vád szerint N. János még 2011-ben rajtakapta feleségét a szeretőjével. Ezt követően az asszony válópert kezdeményezett és elköltözött otthonról, viszont annyira hiányoztak a gyermekei, hogy bejelentette hazaköltözését.
N. János minden lehetséges alkalommal tagadta az emberölés elkövetését. A felmentő ítélet előtt az utolsó szó jogán azt mondta: nem követett el bűncselekményt, a gyerekei és a családja végig mellette álltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget